Szeretettel köszöntöm a település honlapján

TemplomSzeretettel köszöntöm a település honlapján, amely azzal a kettős céllal jött létre, hogy egyfelől bemutassuk településünk látnivalóit, nevezetességeit, kulturális életünket minden érdeklődő számára, hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik településünkre készülnek utazni, vagy itt szeretnének üzleti vállalkozásba kezdeni.

A helyben élők számára közérdekű információk és szolgáltatások elérhetővé tétele révén – erősítsük a polgármesteri hivatal ügyfélbarát és szolgáltató jellegét, új kommunikációs csatornát nyissunk meg a lakosság felé.

Ezen célok elérése érdekében igyekeztünk az internet nyújtotta lehetőségeket minél jobban kihasználni. A honlappal szeretnénk egyszerűbbé tenni mindenki számára az információhoz jutást, megkönnyíteni az ügyintézést, és a jövőben is törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét.

Üdvözlettel: Gödrei Zoltán

polgármester