Polgármesteri hirdetmény

Polgármesteri hirdetmény

Segítség felajánlása

Tisztelt kétyiek!

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet következtében az elmúlt hónapokban többen is nehéz helyzetbe kerültek. Vannak, akik elvesztették munkájukat, vagy foglalkoztatójuk csökkentette munkaidejüket, amelynek következtében jelentős mértékben, vagy szinte teljesen elapadtak bevételi forrásaik.

Kéty Község Önkormányzata segíteni szeretne azokon, akik a pandémia miatt kialakult gazdasági helyzet következtében nehéz helyzetbe kerültek, méghozzá oly módon, hogy részükre korlátozott ideig, a jelentkezők számától függően és egy bizonyos keretösszeg kimerüléséig maximum havi 5 napra egyszerűsített foglalkoztatást biztosít.

A személyiségi jogokat maximálisan betartva és a magánszférát nem sértve a most meghirdetett lehetőség egy segítségnyújtási forma! Nem kötelező a részvétel, azt senkinek nem fogjuk előírni, vagy ajánlani, hogy jelentkezzen! Az érintettek eldönthetik, hogy ezt a fajta segítséget igénybe kívánják-e venni, vagy inkább nem élnek a lehetőséggel.

Meglátásunk szerint ilyen helyzetben minden segítség jól jöhet, így kérem, aki úgy érzi, szüksége van rá, bátran éljen vele!

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, ez nem segély, hanem segítség!

Ha jelen hirdetmény felkeltette figyelmét, kérem keressen a 0620/965-77-56-os telefonszámon.

%d bloggers like this: