Kéty a Magyar Falu Programban pályázott sikeresen
Az önkormányzat a Magyar Falu Programban kiírt Temető Fejlesztése című pályázaton vett részt és nyerte el a támogatást, amelynek köszönhetően tér- és zúzottköves utat sikerült kialakítani.
Közel ötmillió forintból újult meg a kétyi temető. A községi önkormányzat a Magyar Falu Program keretében kiírt Temető Fejlesztése elnevezésű pályázaton vett részt és nyert, méghozzá egészen pontosan 4 975 945 forintot, amelyből tér- és zúzottköves út épült.
Az elnyert támogatásból egy új, térkövezett, a ravatalozóig vezető utat sikerült építeni, amely a köztemető kapujától indul.
A közel ötmillió forintból futotta egy, a ravatalozótól kiinduló több elágazásból álló zúzottköves útszakaszra is, amely egészen a parcellákig elvezet.
A fejlesztéseknek köszönhetően így lényegesen könnyebb lesz a temetések lebonyolítása, a sírok megközelítése, karbantartása, valamint azok tisztán tartása.