Karácsony előtt, karácsonyra várva

Karácsonyváró ünnepséget tartottak a Művelődési Házban, ahol sok program várta a megjelent népes közönséget.

Ovisaink nyitották a sort, akik A Kiscsillag és a Fenyő barátsága című mesejátékot adták elő, majd egy igazi tanulságokkal teli történet következett a Zombai Általános Iskola 4. osztályos diákjainak tolmácsolásában. A történet szerint egy fukar, gonosz, de rendkívül gazdag ember karácsony előtt megenyhül és kifizeti egy beteg gyerek gyógyíttatását. Sőt, főszereplőnkre olyan nagy hatással lesz jótékony cselekedete, hogy úgy dönt, még több embernek okoz örömet, s ajándékcsomagokat is elkezd osztogatni.

A szívhez szóló, igazán karácsonyi történet után a daloké lett a főszerep, a színpadra a Kétyi Hagyományőrző Egyesület lépett. Sok szép dal, ragyogóan csengő énekek, amiért járt a vastaps az asszonykórusnak, csakúgy, mint minden színpadra lépőnek.