Hírek
A büszke nyomozó
HAVI_1: Márton Róbert Bizonyára Önök is láttak már legalább egy olyan amerikai filmet, amelynek valamelyik jelenetében valaki – például egy újságíró – ellátogat egy rutinos nyomozóhoz, hogy kiszedjen belőle néhány információt: ülnek a rendőr teraszán, kávét isznak, beszélgetnek. Nekem azonnal egy ilyen kép villant be akkor, amikor én kerültem egy, a fentihez hasonló szituációba Márton…
Ilyen egy igazi, vidám nap
Az biztos, hogy a kétyi ovisoknak egy olyan programokban és élményekben gazdag napja volt, amelyet sokan megirigyelnének. Szombaton húsz kis óvodásra és szüleikre egy igazán felhőtlen nap várt, kirándulással, rengeteg játékkal és finom ebéddel. Amit le kell szögeznünk mindjárt, így cikkünk elején, az az, hogy ha valakik, akkor a kétyi ovisok nagyon strapabíró, igazi kis…
100 év – 100 gyertya
Érsekkétyen, felvidéki testvértelepülésünkön Trianonra emlékeztek.
Közel ötmillió forintból újult meg a temető
Kéty a Magyar Falu Programban pályázott sikeresen Az önkormányzat a Magyar Falu Programban kiírt Temető Fejlesztése című pályázaton vett részt és nyerte el a támogatást, amelynek köszönhetően tér- és zúzottköves utat sikerült kialakítani. Közel ötmillió forintból újult meg a kétyi temető. A községi önkormányzat a Magyar Falu Program keretében kiírt Temető Fejlesztése elnevezésű pályázaton vett…
Ott az otthon, ahol a szív lakik
HAVI_1: Csibi Vince – Queanbeyan, Ausztrália Amikor a Facebook értesítést küld arról, hogy milyen reakciókat vált ki egy-egy poszt Kéty oldalán, például kapott-e kedvelést, vagy megosztották-e, feltűnt, hogy egy idősebb úr szinte állandóan reagál valamit egy-egy tartalomra. Rákattintottam a profiljára, s láttam, hogy Ausztráliában él. Vezetékneve alapján akár a szomszéd is lehetett volna. Csibi Vince…
Győztes pályázat – számítógépekkel gazdagodott a kétyi önkormányzat
Kéty Község Önkormányzata az OIP – Informatika a köz szolgálatában 2020 című pályázat keretében jelentős kedvezménnyel tudott számítógépeket vásárolni A csomag négy darab korszerű, modern gépet tartalmaz, amelyek közül egyet az önkormányzat rögtön szolgálatba is állított: egy általános iskolás kisdiák kapta kölcsönbe, hogy gördülékenyen mehessen a tanulás. Az eszköz egy mobiltelefont vált, mert eddig…
FELHÍVÁS
Tisztelt szülők, hozzátartozók! Az elmúlt napokban többen kérdezték meg tőlem, hogy az óvodás, iskolás korú gyermekeik hogyan juthatnak hozzá a napi meleg ebédhez. Ezúton kérem, hogyha valaki ebédet szeretne, akkor vegye fel velem a kapcsolatot a 0620/965-77-56-os telefonszámon, így tudjuk majd egyeztetni az igénylés részleteit. Az étel Zombáról Kétyre történő szállításáról gondoskodunk. Köszönettel és üdvözlettel:…
A szakács, a pincér és az örök optimista
HAVI_1 – Bacs András Bizonyára önök is voltak már úgy, hogy mielőtt beléptek egy étterembe, eldöntötték, mit esznek, aztán amikor becsukták az étlapot, akkor teljesen más étel mellett tették le voksukat. Amikor a HAVI_1 márciusi riportalanyának Bacs Andrást választottam, akkor szinte biztos voltam benne, hogy a tehetséges szakáccsal a munkájáról, a gasztronómiáról, a vendéglátásról fogunk…
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése: kijárási korlátozás lép életbe Magyarországon március 28-tól április 11-ig.
A kijárási korlátozással kapcsolatos kormányrendeletet a linkre kattintva, vagy lejjebb tudják elolvasni: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/19f1d27b1584ffb22ff468a3635013b9f1813b5e/megtekintes Forrás: https://www.facebook.com/kormanyzat/photos/a.134933189912743/3637645149641512/?type=3&theater
Óvintézkedések várandósok, kismamák részére saját egészségük és a csecsemő egészsége érdekében
További tájékoztató anyagokért kattintson a linkre: https://koronavirus.gov.hu/letoltheto-tajekoztatok
Koronavírus tudnivalók
További tájékoztató anyagokért kattintson a linkre: https://koronavirus.gov.hu/letoltheto-tajekoztatok
Óvintézkedések gyermekek számára – COVID-19 vírusfertőzéssel kapcsolatban –
A részletekért kattintson!
Tájékoztatás az önkéntes karantén kérdésével kapcsolatban
Ezúton tájékoztatom a lakosságot, hogy az önkéntes karantén, ahogy a nevében is szerepel, az állampolgár saját döntése amellett, hogy karanténba vonul a maga és a mások biztonsága érdekében. A polgármester karantént nem rendel el, nem utasíthat, nem utasít és eddig sem utasított senkit arra, hogy otthon maradjon, csupán csak javasolhatja azt! Kérem, hogyha valaki úgy…
Mindörökké óvónénik
HAVI_1 – Antal Ferencné és Turbuk Józsefné „Jó reggelt kívánok, szervusztok kis pajtások!” – önök között is akad olyan, aki így köszönt valamelyik óvónőjének, például Antal Ferencnének, vagy Turbuk Józsefnének? Vagy, ahogy sokan csak a faluban hívják őket, Eti óvónéninek és Irén óvónéninek? Mert ha igen, akkor bizonyára Önök közül többen is a kétyi oviba…
Szépkorban is aktívan
HAVI_1 – Kétyi Nyugdíjas Érdekszövetség A kultúrházba beszéltük meg a találkozót a nyugdíjas érdekszövetség néhány tagjával. Amikor belépek az épületbe, észre sem veszik, hogy megérkeztem. Az ok egyszerű: hangosan szól a countryzene, éppen egy új táncot próbálnak. Bizony, ennyire aktívak a Kétyi Érdekszövetség tagjai. Táncokat tanulnak, emellett pedig aktív közösségi életet élnek, ott segítenek, ahol…
HAVI_1 – „Mindig elmondom, honnan jövök” – „Kedves” Miklós Gyula
Minden településen – legyen az egy egészen apró falu, mint Kéty, vagy akár egy község, vagy éppenséggel egy nagyváros – élnek olyan emberek, akikkel jó beszélgetni, akik nagy egyéniségek, akár azt is mondhatnánk nagy karakterek. Most induló HAVI_1 című rovatunkban ilyen emberekkel beszélgetünk és mutatjuk be őket a nagyvilágnak, vagy éppen a kétyieknek – mert…
Meghívó – Szüreti Vigadalmak
Kéty Község Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezi a Szüreti Vigadalmak elnevezésű rendezvényét 2019 október 05-én, szombaton 14:45 perckor Melyre nagy szeretettel MEGHÍVJA Önt A felvonulás az óvoda udvaráról indul, majd a Dózsa György utca érintésével a játszótérnél egy rövid műsorral folytatódik. Innét a menet a futballpályán felállított rendezvény sátorhoz vonul. A…
